Kinek mit szabad és mit nem?

Nyomtatás

Már a testületi ülésen is érdeklődéssel hallgattam, ahogy a képviselők egymást hergelve odáig jutottak, hogy belső ellenőrzés kell a foci egyesületnél.
Ez már csak azért is érdekes, mert az egyesület önálló jogi személy. Így az önkormányzat nem indíthat és nem is indíttathat vizsgálatot az egyesületnél.

A meglepetésem akkor lett nagyobb, amikor ezt a butaságot a polgármester úr a KSE rendkívüli közgyűlésén megismételte.
Én ekkor jeleztem, hogy ilyen vizsgálatot az önkormányzat maximum kérhet, s azt is elmondtam, hogy a testület csak azzal a pénzzel számoltathatja el az egyesületet, melyet az önkormányzat adott át a KSE-nek.

Hogy mekkora ez az összeg jelenleg 2013-ban?

Csak a tisztán látás kedvéért:

Utoljára 2011-ben kapott érdemi támogatást az egyesület, melyről az elnök 2012 júliusában tételesen beszámolt. A beszámolót a testület EGYHANGÚLAG elfogadta.

Azaz ezt az időszakot ezzel a felek lezárták pénzügyi szempontból.

2012 és 2013 évben a könyvelőnek közvetlenül kifizetett pár 10.000 (kb. 38.000, ha jól emlékszem) forinton túl az önkormányzat pénz átadásával nem támogatta a KSE-t.

A tényekhez perszer az is hozzá tartozik, hogy a pályát a község üzemelteti, s ez is nagyon fontos támogatási elem, de itt nincs pénzátadás. Azaz nincs mivel elszámolni.

Mivel a könyvelőt közvetlenül az önkormányzat fizette, ezért jelen pillanatban nincs mivel elszámoltatni a KSE-t.
Teljesen felesleges lenne súlyos 10.000 Ft-okat költeni egy ilyen vizsgálatra!
Javaslom ezért, hogy most már előre tekintsen mindenki, s azon dolgozzunk, hogy jövőre is legyen foci Vácrátóton.

Érdeklődve várom, hogy vajon azt a 200.000 Ft-ot amit legutoljára szavaztak meg a tisztelt képviselők vajon most átadják-e az egyesületnek?

Kalotay Balázs

Tags:
Share