Már megint hol a koncepció?

Nyomtatás

Több mint két évvel ezelőtt adták át a felújított művelődési házat. A Művelődési Ház vezetőjének szakmai munkásságát már sokszor kritizáltuk a programok hiánya illetve az érdektelenség miatt. A legfrissebb fejleményt, ami a legutóbbi testületi ülésen történt felháborítónak és szégyenletesnek tartjuk. Ez most azonban elsősorban nem az intézményvezetőt minősíti. Hogy kit? Jöjjön a történet.

A legutóbbi testületi ülésen (2013.02.07) Bolvári Attila képviselő, az ELMŰ munkatársa, az egyebek napirendi ponton belül jelezte, hogy végeztek egy felmérést a művelődési ház belső világításával kapcsolatban. Amiből kiderült, hogy a nagyterem és az előtér mostani világítása finoman fogalmazva nem minden rendezvényre ideális. Egyik oldalról a mostani égők nagy teljesítménye miatt költséges a világítás. Ezen kívül a nagy teremben a felső égősort nem lehet szakaszosan felkapcsolni! Azaz akár egy három fős néptáncpróba van, akár egy 500 fős rendezvény tartanak (a jelenlegi igazgató vezetése alatt nem nagyon volt ilyen) akkor is ég az összes lámpatest a nagyteremben. Az átadás óta eltelt két év és most kezdenek gondolkozni képviselőink, hogy talán jó lenne energiatakarékos izzókra cserélni a jellegieket, vagy egy külön oldalfali világítást kellene kialakítani. Ez Bolvári képviselő úr előzetes számításai szerint 160 ezer forintos költséggel járna a településnek.

Óhatatlanul merülnek fel bennünk a következő kérdések:

A művelődési ház igazgatója és a képviselő testület (ahol elméletileg két szakképzett villanyszerelő Papp István és Bolvári Attila is helyet foglal) a felújítás idején miért nem volt előrelátó?
Hol volt a felújítás műszaki felelőse, amikor a világítást tervezték?
Miért nem alakították át már a projekt keretén belül a világítást szakaszosan kapcsolhatóvá vagy energiatakarékossá?
Vajon ki fogja elvégezni a 160 ezer forintos átalakítást?
Nyilvános pályázatban választják majd ki hozzá a kivitelezőt?
Ön mit gondol?

Írja meg kommentben! A legutóbbi testületi videóját itt tekinthetik meg:

Tags:
Share